Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

„Ezt a két hónapot kell okos, higgadt politikával túlélni” – húzta alá a kormányfő.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Fontos üzenetet intézett a magyarokhoz Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
„Aki volt katona, és állt őrségben, az pontosan tudja, hogy az éjszaka mindig a hajnal előtt közvetlenül a legsötétebb. Most is így állunk.
Ez a legsötétebb óra, amiben vagyunk.
Már csak két hónap, és akkor hirtelen be fog köszönteni a hajnal, de addig ebben a korábbinál is sűrűbb sötétségben fogunk élni. A háború két legveszélyesebb hónapja következik” – írta a miniszterelnök.
Később arra is kitért Orbán Viktor, hogy hiába győzött az amerikai elnökválasztáson Donald Trump, még mindig a demokraták irányítják az Egyesült Államokat. „Trump elnök úr győzelmével a béke kézzelfogható közelségbe került, de a távozófélben lévő amerikai demokraták láthatóan egy súlyosabb örökséget akarnak az elnökre hagyni, mint amilyen a helyzet volt az elnökválasztás győzelmének pillanatában.
A mi sorsunk közvetlenül is tétje ennek a háborús konfliktusnak, ezért mi meggondoltan, kiszámíthatóan, tervezhetően és higgadtan fogunk cselekedni” – fogalmazott Orbán Viktor.
Végül a kormányfő arra is kitért, hogy Európa könnyen kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. „Ha az amerikaiak kiszállnak az ukránok mögül,
akkor Európa nincs abban a helyzetben katonai értelemben, hogy a siker leghalványabb esélyével is támogathassa Ukrajnát.
Ez is arra a gondolatra vezet bennünket, hogy ezt a két hónapot kell okos, higgadt politikával túlélni” – írta a kormányfő.
***
Kapcsolódó vélemény
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.
„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.